Program
Karriervarázsló
Karriervarázsló Program
A Karriervarázsló Program megújult formában vár benneteket.
Elkészült az online kurzus, és ezzel együtt elindul a Karriervarázsló Kombinált Program, amely a következő részekből áll:
A Karriervarázsló Program célja, hogy a karrier coaching mindenki számára elérhető legyen, akkor is, ha nem vagy "karrierista".

Kinek szól a program?
Nagyon sok coach és tréner foglalkozik középvezetőkkel, felsővezetőkkel, de szerettem volna egy olyan programot létrehozni, ami nekünk, átlagembereknek segít.
Bárki, aki eddig nem is gondolt arra, hogy karriercoachingban vegyen részt, itt megtalálhatja azt, amivel továbblendítheti a karrierjét, vagy újra megtalálhatja magát abban a munkában, amit korábban szeretett, de az évek során elveszítette a lelkesedését.
Azt szeretném, ha bárki, bármilyen munkakörben megtalálná azt az utat, amely előbbre lendíti, és boldogabbá teszi abban, ami kitölti a mindennapjait.

A program neked szól ha:
Nem neked szól ha:
Hogyan vehetsz részt a Karriervarázslóban?
Attól függően, hogy több vagy kevesebb személyes támogatást szeretnél, több módon is bekapcsolódhatsz a Karriervarázslóba.
Melyik formát választod?
Nem találok időpontot, vagy kérdésem van:
Karriervarázsló Program
Út önmagadhoz és a pályádhoz
Találd meg azt a munkát, ahol a leginkább önmagad lehetsz
Miért fontos, tudatosan odafigyeljünk a karrierünkre?
A felnőtt életünk nagy részét munkával töltjük. Nem mindegy, hogy ez az idő kimerít vagy feltölt. A Karriervarázsló Program abban támogat, hogy megtaláld azt a pályát, ahol kibontakozhatsz, fejlődhetsz, és ahol a munkád nem elvesz, hanem hozzáad az életedhez.
Hogyan működik a karriervarázsló?
Ez a program végigkísér a teljes karrierúton: az önismerettől az álláskeresésen át a munkahelyi működésen egészen a vezetői szerepig, és mindeközben szem előtt tartja, hogy a munka és magánélet egyensúlya és a személyes jóllét megmaradjon.
Mit kapsz a programtól?
- tisztább önismeretet és irányt
- magabiztosabb jelenlétet a munkahelyen
- tudatosabb karrierépítést
- eszközöket a kiégés megelőzéséhez
Karriervarázsló Bemutató Videók
Bevezető
Modulok
Hogyan Haladunk a Karriervarázslóban?
Let your visitor know how many modules there are and what each one is about.
Megnézzük a jelenlegi helyzetet
Innen indulunk: abból, ami most van. Megnézzük, hol tartasz a pályádon, mit szeretsz a munkádban, és mi az, ami már nem tölt. Felfedezzük, miben vagy igazán jó, mi az, amit szívesen csinálnál többet, és mi az, amiben mások is látják az értékedet, amire igény van. Ez lesz az alap, amire építünk. Ha ez megvan, kezdődhet a varázslás. Hozz magaddal egy füzetet, amiben végigkövetheted az utadat. A felismeréseket, ötleteket, és a saját karriervarázslatod születését. Meglátod, néhány hónap múlva nagyon jó lesz végignézni milyen utat jártál be.
Korlátozó hiedelmek
Vannak-e korlátozó hiedelmeid a munkával és a pénzkereséssel kapcsolatban? Szoktál-e ilyesmiket gondolni: "Csak úgy teremthetünk értéket, ha keményen megdolgozunk érte." "Ami szórakoztat, az nem munka." "Nem érdemlem meg a bőséget." "Másoknak sikerülhet, de nekem nem." "Ha nem tanulsz fiam csak kukás lehet belőled vagy WC-pucoló." Ezek a hiedelmek nagyon mélyről jönnek. Sokszor nem is emlékszünk, hol és hogyan keletkeztek. Megnézzük őket közelebbről, és persze jól lebontjuk őket.
Varázslás
Ez a legizgalmasabb rész. Megnézzük, hogy mit szeretnél valójában csinálni. Mi okozna örömet? Mi az, ami annyira leköt, hogy nem is tekinted munkának? Ha ez megvan, akkor komolyan varázsolni fogunk. Ha érdekel hogyan, gyere el és nézd meg! Sőt, ne csak nézd meg, tapasztald meg!
Játékok, workshopok
Még a varázslást is meg tudjuk fejelni egy még izgalmasabb dologgal: Játékos Workshopok, amik során pontról pontra megtervezzük az új jövődet, hogy biztosan oda juss, ahol szeretnél lenni.
Mikor válaszd a karriervarázslót
Ha szeretnél tisztábban látni a Pályáddal kapcsolatban
Ha váltanál, fejlődnél, előre lépnél
Ha szeretnéd jobban érteni a munkahelyi helyezeteket
Ha magabiztosabb szeretnél lenni az álláskeresésben vagy az előrelépésben
Miért működik?
A te saját történeteddel foglalkozunk, onnan indulunk, ahol most tartasz
Egyszerre ad önismereti és szakmai eszközöket
Lépésről-lépésre vezet végig a Karrierúton
Támogató, biztonságos közegben visszük végig a folyamatot
Visszajelzés a Programról
“
A Karriervarázsló első sikertörténete :)
Induljon az utazás!
A Karriervarázsló Program segít megtalálni azt a helyet, ahol önazonosan, örömmel és erőből tudsz működni. Ha készen állsz elindulni ezen az úton, szeretettel várlak.
Csoportos Coaching
Egyéni Konzultáció
Ha személyre szabott, mélyebb, komolyabb kísérést szeretnél vagy egy konkrét helyzetben (álláskeresés, karrierváltás, elakadás) keresed a megoldást.
