Életközepi válság vagy kiégés?
Először nézzük meg mi a különbség a kettő között:
Az életközepi válság egy lelki / pszichológiai fejlődési krízis, amely érintheti a munkát, a külső megjelenést, az egészséget, az életcélokat, vagy ezek különböző kombinációit. Életkor szempontjából ma már nehezen behatárolható. Korábban a 35-50 éves korosztályt érintette, de ma már nem tekintjük fix 40–50-es jelenségnek, hanem inkább egy rugalmas, élethelyzetfüggő átmenetnek, amely sok különböző tényezőtől függhet.
Az életközepi válság általában véve az élet egészére érvényes, nem csak egy-egy területet érint. Gyakran identitáskrízissel jár, és szinte mindig jelen van a „kifutottam az időből”, „most már nem tudok változtatni, előrébb jutni, elrontottam, elszalasztottam a lehetőséget, akkor kellett volna észnél lenni”, érzése. Nagyon sokan másokhoz hasonlítják magukat. Jellemzően mások eredményeit a saját vélt hiányosságaikkal mérik össze (aszimmetrikus összehasonlítás, mert nem a saját eredményeiket mérik mások eredményeihez, hanem a saját vélt kudarcukat állítják szembe mások eredményeivel). Az összehasonlítás bármilyen formája általában káros és szükségtelen, mert minden életút különbözik. Az aszimmetrikus összehasonlítás azonban különösen identitásromboló tud lenni. Lehet, hogy valaki magasabb pozíciót ért el egy munkahelyen, mint én, de mégis lehetek szakmailag sikeresebb vagy elismertebb. Sokszor csak a szemmel látható vagy mérhető „eredményeket” nézzük. Magasabb pozíció, nagyobb ház, több gyerek, drágább nyaralás stb. A valódi emberi értékek azonban nem ezekben rejlenek. Az identitáskrízis megoldása a saját emberi értékeink felismerésében és elismerésében rejlik. Mit adtam a világnak, és mit adok ma is (nemcsak a munkahelyen, hanem az élet bármely területén)?
Ezzel szemben a kiégés egy idegrendszeri túlterhelés, amelynek pszichológiai és érzelmi komponense is van. Sokszor egy adott területet érint (munka, sport, egy-egy hobbi). Míg az életközepi válság egy szélesebb sprektrumú , egyszerre több életterületet érintő válság, a kiégés jellemzően egy területre korlátozódik. Arra a területre, amit az illető az élete fókuszába helyezett. Ez lehet a munka, egy sport, vagy egy hobbi. A kiégésnél nagymértékben jellemző, hogy az illető minden energiáját és idejét egy területre fókuszálja, és ez a szervezetét egy állandó készenléti állapotban tartja. Ez egy folyamatos felpörgött állapot, ami az idegrendszer kifáradása után letargiába csaphat át. A kiégés bármilyen életkorban előfordulhat (pl. akár fiatal sportolóknál, egyetemistáknál, vagy pályakezdőknél, akik minden energiájukat az adott tevékenységre fordítják, és az élet más területeit elhanyagolják, de természetesen megjelenik a munkahelyeken évtizedek óta maximumon teljesítő középkorúaknál is). Az életközepi válság viszont jellemzően életkorhoz kötött és több életterületet érint.
Az is előfordulhat természetesen, hogy a kettő egyszerre jelentkezik: valaki minden energiáját a munkájára fordította, hogy megteremtse a családja számára a biztonságot, és mostanra a munka már nem jelent kihívást, belefáradt, a gyerekek pedig kirepültek. Ilyenkor egyszerre léphet fel az identitáskrízis és az idegrendszeri kimerültség.
Ekkor érdemes újra felfedezni és újraértelmezni a párkapcsolatot (pl. mi az, amit régen szerettünk csinálni, de a gyerekek mellett nem jutott rá idő), új programokat szervezni, új hobbikat kipróbálni, olyan területekre fókuszálni, amelyek korábban a nagy rohanásban kimaradtak.
Az élet forgatókönyve kb. 40-50 éves korunkig van megírva. El kell végezni az iskolákat, munkahelyet találni, családot alapítani, gyerekeket felnevelni. Ez a forgatókönyv társadalmilag meghatározott, nem kell rajta sokat gondolkodni, csak végigmenni azon az úton, amin mindenki más is jár. Itt is lehetnek identitáskrízisek, a „lemaradtam, más már hol tart” gondolatok. Ezt sokszor a környezetünk is megerősíti.
Amikor viszont ezeket a társadalmilag meghatározott feladatokat kipipáltuk, sokszor az üresség érzése jelenik meg. Hogyan tovább? Nagyjából ez a „Hogyan tovább” érzés adja az életközepi válság alapját. Sokan lefagynak, nem tudják merre tovább, kiüresedettnek érzik magukat, mert eltűntek a régi életcélok, és az újakat még nem alakították ki.
Ilyenkor újra kell értelmezni az életünket. 40-50 éves korunkban még szinte előttünk az élet, a gyerekek felnőttek, most lehetünk igazán szabadok, és sokszor az anyagiak is jobban rendelkezésünkre állnak, mint fiatalabb korunkban.
Újra kell értelmeznünk önmagunkat. Kifutott az az életfeladat, ami az addigi életük hajtómotorja volt, és ez könnyen üresség, céltalanság érzését keltheti. Ezért nagyon fontos, hogy még időben legyenek terveik arra, hogy hogyan szeretnék a felszabaduló időt és energiát felhasználni. A megelőző évek rohanásában szem elől tévesztett régi célok és hobbik újrafelfedezése jó irány lehet.
A nőket ezen felül egy másik nagyon fontos téma is érinti: Ha vállaltak gyereket, és néhány évre kiestek a munkából, utána pedig a kisgyerekekkel kapcsolatos logisztika háttérbe szorította a karriert, úgy érzik, hogy nagyon lemaradtak, és ez bepótolhatatlan. Sokszor mérik magukat a velük egykorú férfiakhoz (van, hogy a saját férjükhöz), akiknek ez az időszak nem esett ki, és ezalatt haladtak előre a karrierjükben.
Az egészséggel és a külső megjelenéssel kapcsolatos aggodalmak általában a nőket érintik jobban, de nem kizárólagosan. Ilyenkor jól jöhet egy önismereti folyamat, az önmagunk elfogadására, az önszeretet fejlesztésére, női körök (ma már egyre nagyobb számban vannak férfi körök is, amik nagyon sokat tudnak segíteni az elakadások megoldásában), szabadidősport, jóga, meditáció stb, amivel a testi-lelki jóllét, és az önmagunk elfogadása fejleszthető.
Az, hogy ez melyik generációt érinti jobban, arra vonatkozóan nem találtam információt, de tapasztalatok alapján azt mondanám, hogy minél fiatalabb generációhoz tartozik valaki, annál több önismereti képzés állt rendelkezésére, és annál több személyiségfejlesztő tréningen vehetett részt a munkahelyén és a magánéletében is. Így nekik több megküzdési stratégia áll rendelkezésükre, mint az idősebb korosztálynak.
Ez alapján: a boomer generáció már nem nagyon van jelen a munkaerőpiacon, mert a legfiatalabb boomerek is nyugdíj közelében vannak. Az viszont elmondható, hogy ez a válság valószínűleg őket érintette leginkább, mert amikor ők voltak 40-45 évesek, akkor még nagyon kevés kutatási adat, és önsegítő módszer állt rendelkezésre, ezért nagyon nehezen élték meg ha az életkörülményeik változtak, a munkájuk megszűnt vagy átalakult.
X-esek: ők azok, akiken keresztül a kutatási adatok és az önfejlesztő módszerek keletkeznek és tovább fejlődtek. Ők is megszenvedték ezt az időszakot, de már sokkal több megküzdési módszer állt rendelkezésükre, mint a korábbi generációknak.
Y-osok: nagyjából most ők vannak ebben az életkorban. Még hatnak rájuk a régebbi generációk mintái, de már sok módszer áll a rendelkezésükre a megküzdéshez.
Z-sek: szeretjük őket teljesen külön (ufóként) kezelni, de valójában csak annyi történik, hogy ők már sokkal fejlettebb határszabással rendelkeznek, már meg tudják védeni magukat, és ez természetesen a korábbi generációkat irritálja, mert úgy érzik, hogy a Z generáció arcátlanul megtesz mindent, amit mi is szerettünk volna de nekünk „nem volt szabad”. Ha előretekintünk a jövőbe, valószínűleg őket az életközepi válság kezeléséhez már sokkal több eszközük lesz, és mivel sokkal diverzebb a munkához, karrierhez való hozzáállásuk (nem ragadnak le egy munkahelyen, több különböző szakmát kipróbálnak), valószínűleg teljesen másképp fog ez náluk kialakulni. A kiégésnek azonban ők ugyanúgy ki vannak téve. Talán még jobban is, mert ha ők belekezdenek valamibe, azt szenvedélyből csinálják, nem kötelességből, mint a korábbi generációk.
Mindent összegezve elmondhatjuk, hogy az életközepi válság egy természetes folyamat. Ha jól kezeljük, teret adhat egy új kezdetnek, amelyben újraértelmezhetjük az életünket, és rég elfeledett célokat, álmokat valósíthatunk meg. Új esélyt kapunk arra, hogy megteremtsük azt az életet, amiről fiatalon álmodtunk, de később, a mindennapi élet terhei mellett letettünk róla. Nem véletlen, hogy manapság az „életközepi válság” kifejezés helyett egyre inkább „életközepi váltás” kezd elterjedni.